Sztambul utca 16.

Amúgy vártan, de nem remélten ránk tört a tavaszidő, amit persze egy hosszabb sétával illik megünnepelni az ilyen kis szobapatkányoknak, mint Picúr és én. Az úti célt ezúttal a szomszédom szolgáltatta - szintén gyerek-szolgálatos - aki meginvitált bennünket kedvenc lazuló, fűszagot szippantó helyünkre, a Kopaszi-gátra (meg amúgy sárkányt eregetni is ideálisnak mutatkozott az idő, így idősebb gyermekével és egy sárkánnyal is kiegészült az expedíció). Ennek apropóján most a környékbelieknek gyűjtöttem néhány érdekességet a szokásos baba-túraútvonalakat megízesítendő.

Az ember nem is gondolná, hogy alig 150 éve a Gellért-hegy utáni szakasz maga volt a vadregény a maga mocsaras árterével és a nagy semmivel. A Műegyetem olyan rátartian pöffeszkedik a maga kis portáján, hogy azt hihetnénk, emberemlékezet óta ott áll, "mintha a jóisten csak úgy odaköpte volna" (ahogy az egyik Lotti mondaná...). Nos, szíve-joga, mert eleddig valóban a legsikeresebb vállalkozás, ami erre a területre tette a lábát, leszámítva természetesen magunk és barátaink otthonát ugyan e területen :)

Sikertelen vállalkozás pedig volt, nem is akármilyen és nem is egy. Általában a sikersztorikra emlékezünk, merthogy azok hatása érvényesül a mindennapjainkban, de a múltban is voltak bőven pénzzabáló, nepotista, céltalan és hamvában holt (tetszőleges és/vagy kombinációkban) beruházások, vállalkozások. Szűkebb pátriánkban is vélhetően ezen a nyomvonalon létesült először egy Déli Kikötő, az árvizek mérséklésére. Sajnos, nem jött be, pedig pöpecül kiépítették, vasút, raktárak, ipari negyed húzódott egészen a Budafoki útig, a Móricz Zsigmond körtértől a Gárdonyi térig. A Kopaszi gát környékén volt a kikötő bejárata. Sajnos, ahogy megépítették drága pénzért, nyilvánvalóvá vált, hogy sem az árvízvédekezésben, sem pedig üzleti szempontból nem az igazi, így hagytak csapot, papot és alig 20 év működés után a természet visszanyelte a terepet. Ekkor még a terület, azaz Lágymányos legnagyobb részét továbbra is víz borította.

A millenniumi ünnepségek forgatagában egy élelmes és vagyonos vállalkozó, akinek mulatói voltak, látta, hogy milyen sikere van a historizáló theme-parkoknak, így ezen fellelkesülve megépítette a lágymányosi Kis-Konstantinápolyt! Mégpedig a fenti kihalt ipari negyedre. Ekkor töltötték fel a tó (Lágymányosi tó) északi részét. Hihetetlen egy vállalkozás volt, lemásolta a valódi várost, bizánci épületek garmadája épült, megtöltötte minden egzotikummal, amit csak elképzelhet az ember, színházak témába vágó darabokkal, török kávézók, szőnyegboltok, mulatók, tűzijátékok, hatalmas vízi csaták, egy igazi műváros, amolyan las vegasi építkezés mintára! Menetrendszerűen közlekedő hajók és célforgalmas kocsijáratok hozták a népet, minden este fieszta :)

Bizony ám, bár nyoma sincs, 100 éve egy nyüzsis bulihely volt a környékünkön és ha jól lőttem be a térképen, jelenleg éppen a Sztambul utca környékén pötyögnék egy kávéház teraszán, ha ez a vállalkozás a kikötőénél sikeresebb lett volna. Egészen elképesztő, de még egy darab kő, annyi sem maradt a mindösszesen fél évig (!!!) működő török városból... Sajnos a vállalkozást felemésztette a befektetés nagysága, a szokatlanul hideg nyár és a rengeteg szúnyog, és még a nyitás évében be is zárt, 1896-ban. Nem sokkal később pedig az egyetem megkapta a területet és elkezdte sokkal prózaibb tevékenységét 1909-ben.

Lassan mind nagyobb területeket csapoltak le, és 1911-ben megépült - Weiss Miksa úr és neje megrendelésére - az a bérpalota is, amelynek negyedik emeletén - hivatalnokokként természetesen az udvarra néző hátsó traktusban :) - kis családunk otthonra lelt.

Lágymányos egyetem előtti története teljesen feledésbe merült, én magam is csak a már sokszor dicsért is hivatkozott Falanszter blogban akadtam rá. A fenti történetet részletesen megtaláljátok itt, képekkel (!) és a térképen bejelölve, pontosan hol is helyezkedett el kikötő és a vigalmi negyed. Érdemes megkukkantani, ha másért nem, a képekért!