A múlt hétvégén végre felkerekedtünk és - ezúttal hármasban - pezsgődurrogtatás közepette benyitottunk túránk első múzeumának ajtaján... A választásunk a Kiscelli Múzeumra esett, több okból is: Elsősorban helytörténeti anyaga van, ez pedig szép átmenet a városjárásból a múzeumbolyongásig. Kocsival érdemes megközelíteni, így Ildikóval együtt tudunk csak menni (én ugyan három országban is szereztem jogosítványt, de nem vezetek). Végezetül pedig a jegy ára nem horribilis - nekem ugyan van tanár kártyám, de Ildikónak nincs és az előzetes felmérésből kiderült, van néhány drágább belépőjegy a felhozatalban...
A helyszínről
A múzeum egy meredek hegyoldalban található, egy Zichy villában. A környék gyönyörű és biztosan vissza fogunk térni kellemesebb időjárási viszonyok közt is egy hatalmas sétára a kastély melletti parkban. Maga a múzeum épülete jellegtelen, kicsit elhanyagolt és dohos (nem a szaga, egyszerűen dohos benyomása van). Szerencsére a parkolás megoldott, bár nem viszik túlzásba az eligazítást. A főkaput könnyen megleltük, belépve azonban az a benyomása az embernek, véletlenül magánterületre tévedt... Ne adjátok fel, az az ajtó a bejárat, ami annak is látszik, csak jól meg kell tolni, mert nehezen nyílik :) Ha az ember elég erélyesen próbálkozik, előbb-utóbb kidugja a fejét egy biztonsági őr ;) Mindenki nagyon lelkes volt a kisbaba láttán, sőt a jegyárus még azt is felajánlotta, hogy vigyáz rá, amíg mi szétnézünk. Nagyon hideg van az épületben, úgyhogy ne nagyon vetkőzzetek neki, van lépcső (Ildikó most úgy döntött, a hátára köti a lányát, így mi könnyen közlekedtünk) - de a babakocsi is megoldható, mert az őr tud segíteni felcipelni, nagyon készséges volt mindenki. Folyosónként van egy-egy kanapé vagy a teremőr széke, ahol szoptatni is tudtam volna, mert elég intim szféra, de úgy jött ki, hogy nem kellett.
A kiállításról
A múzeum honlapján dicséretes módon fel lehet készülni a látnivalókból és nem kell ott végigolvasni a hosszabb leírásokat, hanem lehet egyenesen a tárgyakból csemegézni. Bevallom őszintén, olyan hirtelen döntöttünk az indulás mellett, hogy nem igazán tudtam felkészülni és a múzeumi eligazítás csapnivaló, pedig direkt rákérdeztem, hogy hogyan haladjunk, hogy ne maradjon ki semmi... Ennek ellenére nem láttuk meg az egyik legjobban promótált darabjukat, egy 1830-as patikát eredeti kiegészítőkkel, sebaj. Mindenesetre ha arra jártok, ott, ahol nagy patika felirat meg cirkalmatos patika cégér van, nyissatok be az ajtón, ott rejtegethetik: mi nem tettük, mert az ajtó úgy nézett ki, mint a wc ajtó, azt hittük, valami iroda lehet. Szóval nem lehet a helyszínen beszerezhető infókra hagyatkozni, érdemes tervvel együtt érkezni.
Szintén javasolnám, hogy egy-két városi séta és a Török András könyv elolvasása után menjetek ki, mert úgy sokkal érdekesebb lesz. Mi jó sokáig elnyammogtunk a XVIII-XIX. századi cégéreken (ahol tudtak, fényképet is kifüggesztettek az eredeti helyszínről) és a XIX. sz. közepi-végi térképeken és a várost ábrázoló festményeken, rajzokon. Ezt követően azonban felgyorsultak az események. Egy-két érdekesebb tárgyat leszámítva, pl. egy valóban aprólékosan, finoman megmunkált ékszeres dobozt (inkább láda, hatalmas nagy), ami még a világkiállítást is megjárta, valamint egyes középületek eredeti terveit, a kiállítás elég érdektelen. A "közterek és magánterek 1780-1945" felkiáltásból a közterek az érdekesebb, a magánterek kipukkad néhány érdektelen festményben és pár esetlen bútordarabban, ami csak úgy oda van hajintva valamelyik szoba közepére. Ami érdekesebb, azok a kályhák, van egy elég undorító is (nem a kivitelezése, a témája), ezt rátok bízom, hogy ottjártatokkor beazonosítsátok :)
A magyar festők kiállítás nem érdekelt minket, aki viszont oda van a XX. századi magyar festőkért, mint Ildikó nővére és a párja, biztos talál fogához valót. A barokk szoborcsoport egy barátságtalan része a múzeumnak, nincs nagy kedve az embernek elidőzni rajta, a következő érdekes rész a nyomdagépek kiállítása - bár túlzás annak nevezni, gyakorlatilag össze van hordva egy csomó nyomdagép egy teremben (köztük az is, amin kinyomták a Nemzeti Dalt, eltéveszthetetlen, fel van kösöntyűzve rendesen). Van néhány korabeli újság (sokkal több kéne!), néhány koncepciótlan plakát, a nyomólemezek viszont gyönyörűek!
Ottjártunkkor két időszakos kiállítás volt, egy fotókiállítás (felejthető) és egy installáció a kastélyhoz tartozó kápolnában. Az utóbbi érdekesebb volt: a kápolna tégláig le van csupaszítva, teljesen ramaty állapotban van, bent vaksötét, csak egy járda van a padló fölé építve, azzal irányítják a bejárást, a stratégiai pontokon egy-egy festmény, szobor vagy videó elhelyezve. Nagy élmény volt egy vaksötét templomban bolyongani, emiatt nagyon tetszett! Persze csak picit mentünk be, mert nem akartunk hasra esni a picivel.
A múzeum akkor érdekes, ha tudjuk, mire vagyunk kíváncsiak, de nem fogja felkelteni az érdeklődésünket valami új iránt. Állítólag hatalmas anyaggyűjteménye van, de ez a kiállításból nem látszik. A tálalás klasszikusan unalmas és fantáziátlan, egy sétát a közeli parkban azonban meg lehet vele színesíteni.
A helyszínről
A múzeum egy meredek hegyoldalban található, egy Zichy villában. A környék gyönyörű és biztosan vissza fogunk térni kellemesebb időjárási viszonyok közt is egy hatalmas sétára a kastély melletti parkban. Maga a múzeum épülete jellegtelen, kicsit elhanyagolt és dohos (nem a szaga, egyszerűen dohos benyomása van). Szerencsére a parkolás megoldott, bár nem viszik túlzásba az eligazítást. A főkaput könnyen megleltük, belépve azonban az a benyomása az embernek, véletlenül magánterületre tévedt... Ne adjátok fel, az az ajtó a bejárat, ami annak is látszik, csak jól meg kell tolni, mert nehezen nyílik :) Ha az ember elég erélyesen próbálkozik, előbb-utóbb kidugja a fejét egy biztonsági őr ;) Mindenki nagyon lelkes volt a kisbaba láttán, sőt a jegyárus még azt is felajánlotta, hogy vigyáz rá, amíg mi szétnézünk. Nagyon hideg van az épületben, úgyhogy ne nagyon vetkőzzetek neki, van lépcső (Ildikó most úgy döntött, a hátára köti a lányát, így mi könnyen közlekedtünk) - de a babakocsi is megoldható, mert az őr tud segíteni felcipelni, nagyon készséges volt mindenki. Folyosónként van egy-egy kanapé vagy a teremőr széke, ahol szoptatni is tudtam volna, mert elég intim szféra, de úgy jött ki, hogy nem kellett.A kiállításról
A múzeum honlapján dicséretes módon fel lehet készülni a látnivalókból és nem kell ott végigolvasni a hosszabb leírásokat, hanem lehet egyenesen a tárgyakból csemegézni. Bevallom őszintén, olyan hirtelen döntöttünk az indulás mellett, hogy nem igazán tudtam felkészülni és a múzeumi eligazítás csapnivaló, pedig direkt rákérdeztem, hogy hogyan haladjunk, hogy ne maradjon ki semmi... Ennek ellenére nem láttuk meg az egyik legjobban promótált darabjukat, egy 1830-as patikát eredeti kiegészítőkkel, sebaj. Mindenesetre ha arra jártok, ott, ahol nagy patika felirat meg cirkalmatos patika cégér van, nyissatok be az ajtón, ott rejtegethetik: mi nem tettük, mert az ajtó úgy nézett ki, mint a wc ajtó, azt hittük, valami iroda lehet. Szóval nem lehet a helyszínen beszerezhető infókra hagyatkozni, érdemes tervvel együtt érkezni.
Szintén javasolnám, hogy egy-két városi séta és a Török András könyv elolvasása után menjetek ki, mert úgy sokkal érdekesebb lesz. Mi jó sokáig elnyammogtunk a XVIII-XIX. századi cégéreken (ahol tudtak, fényképet is kifüggesztettek az eredeti helyszínről) és a XIX. sz. közepi-végi térképeken és a várost ábrázoló festményeken, rajzokon. Ezt követően azonban felgyorsultak az események. Egy-két érdekesebb tárgyat leszámítva, pl. egy valóban aprólékosan, finoman megmunkált ékszeres dobozt (inkább láda, hatalmas nagy), ami még a világkiállítást is megjárta, valamint egyes középületek eredeti terveit, a kiállítás elég érdektelen. A "közterek és magánterek 1780-1945" felkiáltásból a közterek az érdekesebb, a magánterek kipukkad néhány érdektelen festményben és pár esetlen bútordarabban, ami csak úgy oda van hajintva valamelyik szoba közepére. Ami érdekesebb, azok a kályhák, van egy elég undorító is (nem a kivitelezése, a témája), ezt rátok bízom, hogy ottjártatokkor beazonosítsátok :)
A magyar festők kiállítás nem érdekelt minket, aki viszont oda van a XX. századi magyar festőkért, mint Ildikó nővére és a párja, biztos talál fogához valót. A barokk szoborcsoport egy barátságtalan része a múzeumnak, nincs nagy kedve az embernek elidőzni rajta, a következő érdekes rész a nyomdagépek kiállítása - bár túlzás annak nevezni, gyakorlatilag össze van hordva egy csomó nyomdagép egy teremben (köztük az is, amin kinyomták a Nemzeti Dalt, eltéveszthetetlen, fel van kösöntyűzve rendesen). Van néhány korabeli újság (sokkal több kéne!), néhány koncepciótlan plakát, a nyomólemezek viszont gyönyörűek!
Ottjártunkkor két időszakos kiállítás volt, egy fotókiállítás (felejthető) és egy installáció a kastélyhoz tartozó kápolnában. Az utóbbi érdekesebb volt: a kápolna tégláig le van csupaszítva, teljesen ramaty állapotban van, bent vaksötét, csak egy járda van a padló fölé építve, azzal irányítják a bejárást, a stratégiai pontokon egy-egy festmény, szobor vagy videó elhelyezve. Nagy élmény volt egy vaksötét templomban bolyongani, emiatt nagyon tetszett! Persze csak picit mentünk be, mert nem akartunk hasra esni a picivel.
A múzeum akkor érdekes, ha tudjuk, mire vagyunk kíváncsiak, de nem fogja felkelteni az érdeklődésünket valami új iránt. Állítólag hatalmas anyaggyűjteménye van, de ez a kiállításból nem látszik. A tálalás klasszikusan unalmas és fantáziátlan, egy sétát a közeli parkban azonban meg lehet vele színesíteni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése