Skanzen

Május közepén, az én születésnapom gyerekbarát megünneplése kapcsán a szentendrei Skanzenbe látogattunk el. Ezer éve egyszer már jártam ott, az "euspénzek" előtti időkben, de nem hagyott bennem maradandó nyomot, viszont azóta állítólag komoly ráncfelvarráson esett át, úgyhogy a legjobbakat reméltük.

Valamelyest figyelmesen kell Szentendrén átvágni, nehogy elszalassza az ember a leágazást, de ki van írva rendesen és a honlapon is megtalálható, hogy lehet oda jutni. Van egy elég nagy parkoló is, ami sajnos kavicsos, így belefutottunk az első nehézségbe, azaz ha kicsit messzebb találsz parkolóhelyet, akkor az autóúton tudod csak betolni a babakocsit a bejárathoz. Alapvetően nem egy babakocsibarát hely, el lehet persze döcögni vele, még izmozni se kell annyit, mint pl. a Füvészkertben, de néha sajnáltam a finom plázapadlóhoz szokott kerekeinket :)

A bejárat, pénztárak, múzeum bolt gusztusosan rendbe van téve, de szuvenírt nem ott vásároltunk, hanem egy sokkal jobb helyen tettünk szert rá :) A WC-t sajnos olyan valaki tervezte, aki hírből sem látott nőt vagy nem tudja, hogy hogyan pisilnek vagy annyira nemtörődöm volt, hogy be kéne vonni a diplomáját (vagy all of the above) , mert a fülkékben annyira kicsi a hely, hogy csukott ajtónál lehetetlenség pisilni. Szóval egy óriási fekete pont.

A híres nosztalgiavonat folyamatosan járt, de azt nem próbáltuk ki, mert a cél egy kiadós séta volt a friss levegőn, egy látványos környezetben. Az elején még rendesen benéztünk minden portára, ahol egyébként kedves "teremőr" nénik akár szépen el is mondják, hogy mit látunk, de minden ház előtt egy tábla is van, ahol röviden el lehet olvasni. Valahol a tizedik porta után azonban meguntuk és inkább csak a sétára, meg az érdekességekre figyeltünk. Szinte minden harmadik házban van ez vagy az, mézeskalácsot sütnek (az az illat!), kézműveskednek, de ördöglakattal is lehet próbálkozni, vagy népi játékokkal. Van egy pékség is, ami kicsit csalódás volt, mert azt hittük, hogy ott duruzsol majd a kemence, meg a friss kenyeret amúgy tradicionelle ott gyúrják, de mindebből semmit sem lehet látni, olyan, mint egy átlag pék, átlag pékárúval. Ami a legtutibb, az a nosztalgiafotós! Csináltunk egy jó kis paraszti családi képet, ami eddig a kedvenc családi fotónk és a legtutibb szülinapi szuvenír, amit csak kaphattam :) Apropó, nincs automata és kártyát nem fogadnak el, úgyhogy tankoljatok fel készpénzből! Annál is inkább, mert - bár legközelebb szinte biztos, hogy piknikezni fogunk, mint oly sokan mások és amihez minden ki van alakítva, asztalok, ivókutak stb. - van egy remek kis fogadó is, ahol meglepően jó a kaja és nem vészes árban mérik. Hmmm, az a mézes oldalas....

Ami a kiállítást illeti, alapvetően pillanatképeket kap az ember, a miért és hogyan nincs megválaszolva, ez a különböző műhelyek kapcsán hiányzott. Van egy részletes guide book is, amit meg lehet vásárolni, talán abban le vannak írva a munkafázisok, sajnos elmulasztottam belenézni a boltban, így nem tudom ajánlani. A környék viszont nagyon kellemes, visszajárós hely, mert hatalmas, mi csak egy kis részét néztük meg úgy igazán, de már van kedvenc tájegységünk :) Vannak állatok is, fura, nagy galambok meg persze mangalicák, rackajuhok, ami dukál, nagyobb gyerekkel igazi paradicsom, Picúr még minden fűnek ugyanúgy örül...