Salom!

Igen, ahogy a címből már ki is találhattátok, ezen a héten, az 5771. év Ádár havában a Zsidó Múzeumot és a Dohány utcai zsinagógát kerestük fel - a Dohányt, amúgy jiddis szlengben, mint azt a Pesti Sóletből megtudtam :) A nevezet sajtóterméket egyébként egy lelkes bácsi nyomta a kezembe, gondolom megtért báránykának gondolt (vagyis izé, báránykának itt nem jó lenni;). Kedvcsinálónak a kétnyelvű Zsidó Budapest című könyvet lapozgattam át (Vince Kiadó, 2002.). A könyv elsősorban Lugosi Lugo László fényképeit tartalmazza, a végén rövid leírással a látottakról. A könyv kedvcsinálónak meg egy kis elő információnak nagyon jó volt, de a képeket kicsit középszerűnek találtam és a kietlenség szándékos koncepciója sem tetszett, hogy akkurátusan emberek nélkül fényképezte a tereket. Igazándiból egy olyan könyvet jó lenne találni, ami kicsit történelmiskedve, kicsit útikönyv szerűen végigvezetne a zsidó negyeden Ha ilyen nem sikerül találnom, akkor talán megpróbálok gyerekestől részt venni egy városjáráson, zsidó témában itt találtam városnéző túrát.

A helyszín

Helyileg minden egy helyen, az Astoria szomszédságában található, ami most egy kicsit problémásan közelíthető meg, mivel fel van túrva minden egész a Deák térig. Odafelé így a 4-6-os vonalán közlekedve (áldás reád alacsony padló!) a Király utcán keresztül jutottam el a célomhoz. A Király utca maga is megér egy misét, de nem akarom túlságosan elnyújtani a bejegyzést (Ildikó azt mondta, hogy egy Index cikknyi legyen max., mert több ideje nincs és mindig legyen benne kép:). Három szösszenet engedtessék tehát meg:

• Gozsdu udvar: szépen rendbe van téve, de nem igazán értem azt a nagy hypot, ami körülvette. Kong az ürességtől, szinte már azt vártam, hogy bogáncsot fújjon elibém a szél, mint a westernfilmekben... A Dob utcára kiérve fogad egy kis mosoly, ugyanis ott egy szexturkáló (sic!) található:)
• A gettó fala: sajnos nem jegyeztem fel, melyik házszám, de háromnyelvű felirat is hirdeti, hogy a ház udvarának végében áll az utolsó megmaradt faldarab a II. világháborús zsidó gettóból. Sajnos csak be lehet kukucskálni, nem lehet odamenni. Mint kiderült, 2006-ban először elbontották, de a műemlékvédők négy évre rá visszaépítették.
• Öntöttvas homlokzat: New Yorkban egész utcák vannak, ahol a díszes homlokzatok mind mind öntöttvasból készültek, ez a számunkra oly kedves város egyik jellegzetessége. Nahát, most lehet ám itthon is nosztalgiázni, mert találtam egy ilyet!!!

De vissza az eredeti nyomvonalra! A Turinform iroda helyett a bejáratnál egy Jewinform fogadott :))) Kicsit Jeruzsálem jutott az eszembe, szomorú apropóból, ugyanis itt is átvilágítást követően lehet csak bejutni. A múzeumhoz rögtön menjetek balra, majd egy üvegezett vasajtón be. Innen panoráma lifttel lehet bejutni a múzeumba (ami nagyon király, imádom a panoráma lifteket!).

A bejáratnál, ha egyenesen indultok el, kijuttok a kertbe és a másik, kisebb zsinagógához (Hősök Temploma) -télen csak ezt fűtik fel, gondolom, a zsidóság körében is úgy dívik a templomba járás mint a katolikusoknál - vagyis amúgy szódával... A kertben áll az egyik kedvenc emlékművem, a szomorúfűz, aminek a leveleire holokauszt áldozatok neveit gravírozták, szerintem nagyon szép.

A kiállításról

Egyházi gyűjteményként hirdetik a múzeumot, szerencsére közel sem annyira unalmas :) Nem túl nagy, kényelmesen bejárható babakocsival és kifejezetten kellemes környezet, világos, napfényes. Nagyon tetszett, hogy felkészültek azokból, akik nincsenek otthon a zsidó hagyományokban. Van persze mindenféle tórás ezüstkösöntyű, de ismertetik a zsidó ünnepek is azokhoz kapcsolódó tárgyak mentén - ezek legtöbbje persze régiség, mégiscsak múzeum. Ami fontos: van audio guide, teljesen ingyen, a múzeumba bemenetkor kell kérni (nem ajánlják fel, én is csak egy fél óra múlva szereztem egyet) és ehhez jár egy leírás is, amiben tematikus útvonalakat javasolnak pl. zsidó nők tárgyai, ünnepek stb. Ezt sajnos csak itthon vettem már észre, de hát ez a haszna, ha olvassátok a blogot, ti már dörzsölten mentek oda!

Kb. másfél óra bejárni és meghallgatni mindent, én kicsit türelmetlen voltam, mert sosem tudom, a gyerek mikor unja el magát és kezd neki a nyüszögésnek. Szerencsére ez még nem fordult elő, de olyan nagy tapasztalatunk sincs, hogy nyugodt legyek... Itt is van holokauszt terem, ide nem mentünk be, mert nem szerettem volna akasztott, megkínzott emberek látványának kitenni Picúrt. Egészében véve nem rossz kiállítás és ha az ember tényleg türelmesen végighallgatja a guide szövegét, nagyon sok minden megismerhet a magyarországi zsidóság történelméről és mindennapjairól.

Bevallom őszintén, én szükségtelennek tartottam a holokauszt termet. Értem én a koncepciót, ez is hozzátartozik a történelmünkhöz, de egyrészt nem messze található a Holokauszt Emlékközpont, ami csak ezzel foglalkozik, másrészt egy pozitív, bevonó kiállítást egy teljes teremnyi fájdalmas emlékkel lezárni nagyon nyomasztó és véleményem szerint aránytalan, ha a kárpát-medencei zsidóság majd kétezer éves történelmét vesszük (bizony, az első emlékek a római korból származnak!).

A "Dohány"

Természetesen a zsinagógába is berongyoltunk :) Az épület külseje után valami barokkos tobzódást vártam, azaz a díszítésből olyan túl sokat, hogy az már jó! Ennél azért jóval visszafogottabb az épület, sőt már-már puritán, semmi varázsszőnyeg a mesés keletre flash-sem nem volt...

Pár szó még a szuvenírekről: a szokásos uncsik meg régiskedősek mellett vannak egész pofásak is, pl. egy grafikus, valamilyen Tibor (sajnos nem jegyeztem meg a vezetéknevét) rajzaiból bögrék stb., ha már ott van az ember, érdemes megállni egy percre a stand előtt (sajnos az utcáról nem lehet vásárolni).

Jól megcsinált kiállítás, részletes, de szerencsére a felületes érdeklődőt is le tudja kötni. Hasznos, ha valaki meg akarja ismerni, hogyan él a másik fél. Amire azonban igazán szükség lenne, az egy zsidó kulturális központ.